Border War 5.

Border War 5.

Border War 5 Bélá Poz Bezdézem

2300 játékos, 36 Km2 pálya, a quadtól a katonai mentőig több tucat jármű és 50 órányi folyamatos játékélmény. Ehhez add még hozzá a Magyar Kontingens összetartó erejét és hangulatát és már is tudod, jövőre újra itt leszel!

Régen kitűzött cél volt a csapattagok fejében, hogy többnapos akár nemzetközi játékokon is részt vegyünk. Ehhez úgy gondoltuk erős felkészülés szükséges, szervezés, felszerelés, fizikai állóképesség terén és persze mentálisan is rendben kell legyél. 2012-ben már részt vettünk többnapos játékokon, éjszakai bevetéseken és mondhatom, hogy még inkább vérszemet kaptunk… a feladatból élmény, az élményből, függőség lett. Az idei év már a teljes hétvégés játékokkal telt, néha -14C fokban, néha egy lakályos bunkerben éjszakázva, vagy éppen 4 óra alvásodból 2,5 órán át folyamatosan hallod, ahogy a társaid tűz alatt tartják a területet körülöttetek. Mindenképp ki kell próbáld, hogy eldönthesd,ez kell-e neked. A felszerelés igen fontos rész, ha messzire mész és hosszabb játékokra. Összeállítottuk, hogy mi kell az utazáshoz, a táborozáshoz, a játékhoz. Ezek beszerzése időbe, pénzbe és utánajárásba kerül. Mi egy negyed év alatt rendeztük a felszerelésünket és még mindig van mit optimalizálni… A fizikai felkészülés szintén elengedhetetlen! A játék alatt többet aludtunk, mint egy egész hétvégés játékon, de sokkal többet is mozogtunk a pálya mérete miatt is, illetve az utazás is kivett belőlünk. A játék időpontjához közeledve már napi rendszerességű edzések voltak jellemzőek, falmászás, 8-10 Km futás, konditerem, box volt, ami felkészített az 50 óra kihívásra és arra, hogy fejben is rendben legyünk.

Már az összekészített felszerelés várt három csoportra bontva – tartalékok, amik a kocsiban maradnak, a HQ-n szükséges holmik és a játék közben használt felszerelés. Nyolc óra alvás után nyugtáztam, hogy akkor a kaland elkezdődött… Bepakoltam egy részt az autóba és megjött TwILeK. A csoportosításnak megfelelően beszórtuk az ő holmiját is. Gyors telefonok és befutott Eveens is, irány Petrov. Kis megálló után a már teljes csapat két járművel tartott Bélá Pod Bezdézem felé. Kevés pihenővel a kinti sebességkorlátozások betartása mellett időben értük el a pályát. Nyüzsgés, felfokozott hangulat és rengeteg ember fogadott minket az off zone-ban. Minden információ egyértelmű volt, a szervezők jól beszéltek angolul, bárki azonnal képbe került, bármilyen kérdése, problémája volt. Chrono-zás, regisztráció, becuccolás és pályabejárás lesz a program, mértük fel a nulladik napot. A chrono-zásnál pillanatok alatt óriási sor torlódott fel, ahogy a délutánban a játékosok hullámokban megérkeztek. kb 2,5 óra sorban állás után sikerült a jóváhagyott fegyvereinkkel megjelenni a regisztrációs pultnál. Igaz, itt már pillanatok alatt megkaptuk a szükséges infókat, doksikat, térképet, karszalagokat. Az itt eltöltött idő alatt kissé meglepődtünk a félmeztelen fegyverrel és sörrel hadonászó pár ifjú titánon… reménykedtünk, ezek csak szélsőségek. Felcuccoltuk a táborban szükséges felszerelést és lábon tettük meg az utat a HQ-ig. A PAZ tábor szekciókra volt osztva, hogy az egységek minél gyorsabban kommunikáljanak, illetve ne kelljen összekeresgélni egymást egy bevetés előtt  Kis lelkes magyar csapat mellé vertük fel a sátrakat. Sajnos a pályabejárásról már le kellett mondjunk. Másnap reggel összeismerkedtünk a kontingens többi rajával és behoztuk a napi felszerelésünket is. Indulhatott a Border War… Kutyák a háborúban…

…első nap…

Az elmúlt nap változatos időjárását folytatva a éjszaka igencsak hideg hőmérsékletét követve hűvös de annál gyorsabban melegedő időre ébredtünk. Mivel a sötétben állított sátraink igencsak elszakadtak a kontingenstől ezért az ébredést követően egy gyors csomagolás és cuccolást követően új helyen dobtuk össze a sátrainkat. Persze itt már az álcák is felkerültek…
A délelőtt folyamán a magyar kontingens az első bevetésére indulva hihetetlen fellenget adott (A kontingens létszáma, egységessége, rendezettsége). A Kutyák a C2-es szakasz VI. osztagát erősítették a menetoszlop elején. A parancs szerint az úton lassan haladva kellet megközelíteni a falut és a környező területet. A nagy létszám miatt ez elsőre talán számunkra furcsa is volt, hiszen a csapatunk inkább az utakat kerülve „sunnyogós” harcmodort alkalmazta eddig… A célt megközelítve már több irányból is érkeztek a kontakt jelentések, így az utat elhagyva a szakaszunk a magaslat felől próbálta kerülni a falut. Több-kevesebb sikerrel elkezdődött az adok, kapok. VI. osztagként egy kis dombos rész alatt elterülő bevezető út és a környezetében belátható terület biztosítása volt a fő feladat. A TF többször is kísérletet tettek a bekerítésünkre, de a megfelelő oldaltámogatásnak köszönhetően ez meghiúsult. A velünk egy szakaszban lévő medik (Petrov) gyors egymásutánban több sérülést is ellátott, szerencsére itt „olyan súlyos” sérülést senki nem kapott. Az elhúzódó védekezés alatt a készleteink majd teljesen kifogytak így a pozíciónkat másik csapatnak átadva visszahúzódtunk. A teljes kivonást megelőzően még egy gyors látogatást tettünk a faluban ahol több-kevesebb sikerrel végeztük el a személyes küldetéseinket…. (mint minden rendes faluban volt motozás, gyilkosság, eszem iszom, dínom dánom, még késsel sétálgató örömlány is). Végül az első bevetésről a kontingens kivonásra került.

A bázisra visszaérkezve rövid pihenő, tárazás, málha és smink igazítását követően az egység ismét indulásra készen várta a következő bevetést. A nap második bevetése során az egységünk 2 bánya elfoglalását és biztosítását kapta feladatul. A bányákhoz vetető utunk során több eseten is kontaktokba keveredtünk. A megfelelő oldalszárnyaknak köszönhetően ezt minden esetben sikerült előre észlelni és megfelelő csapatmozgásokkal elhárítani. Így különösebb veszteségek nélkül értük el a bányákat. Megtisztítás majd a katlan felőli dombon védelmi vonalak felálítása volt a feladat… rövid várakozást követően a katlan túloldalán megjelentek az első TF felderítők. Ekkor még bőven lőtávolon kívül, de már láthatóan szervezetten kezdtek egyre nagyobb létszámban gyülekezni.
A támadás eleinte csak szórványosan kisebb egységekben érkezett, majd egyre többen és többen kerülték a katlant, és támadták a bánya magaslatát. Sokáig hősiesen tartottuk a magaslatot viszont egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy annak ellenére, hogy magaslaton vagyunk a készleteink idő előtt ki fognak fogyni, és visszavonulásra fogunk kényszerülni. Mire a szakasz nagy része elkezdte a visszavonulást már VI. osztagból sorra érkeztek a jelentések, hogy kifogytunk. Sajnos a bánya magaslata elesett és vele a kis csapatunk is, így a nap második küldetése számunkra itt véget ért. Irány a tábor és reménykedés, hogy a kontingens nagyobbik része megúszta a visszavonulást.

Kutyák

De ezzel sem a napnak sem a küldetéseknek nem volt vége… Ettünk – ittunk – pihentünk, sőt még kis idő is maradt a „bandázásra” (lassan jött az éjszaka és vele együtt egy újabb küldetés)
Az éjszakai „őrjáratnál” az érzésem abszolút az opcionális volt, de kis csapatunk ki nem hagyta volna. A menet az éjszakai felderítéshez, „őrjárathoz” a számunkra megszokottól jóval nagyobb létszámban gyűlt össze, de már kezdtük megszokni, hogy itt minden nagyobb méretben, létszámban van… Az őrjárat alatt hol csak szemerkélt, hol pedig percekig komolyan rákezdett esni az eső. Ekkor már nyoma sem volt az elmúlt este a telehold adta fénynek… korom sötét volt! Különösebb kontakttal nem találkoztunk, mégis a hűvös időjárás, szemerkélő eső és a körülmények hihetetlenül feelingesé tették…

…erre este lett és reggel: a második nap…

Az előző esti (k)őrjáratot kipihenve, és már néhány ismerős arcot látva ébredtünk a játék második napjára. Ekkor már kicsivel kevesebb szem álcafesték kell, a többit kompenzálja a ránk ragadó kosz (mely a játék végére feleslegessé teszi az arcfestést, azonban komoly riadalmat okoz minden benzinkúton). Szúnyogok a pályán vagy nem léteztek, vagy ekkorra belátták, hogy az álcafesték alatt nem vér, hanem bio BB csordogál. Összességében elmondható, hogy jó hangulatban készültünk az előttünk álló napra.
A délelőtt folyamán közelről is megcsodáltuk a Task Force gépcsodáit, illetve jól felfegyverzett, nagy csapatokban mozgó, és rendkívül morcos tekintetű harcosait. Saját testi épségünk és a kamerák védelme érdekében mindezt természetesen játékon kívüli státuszunkat jelző láthatósági mellényben.
A legabszurdabb jelenet amit láttunk egyértelműen az volt, amikor két báránylelkű báránybőrbe bújt helybéli lakos fejenként egy szál késsel kaszált le motozás közben 6 állig felfegyverzett katonát, mire a biztosító emberek képesek voltak célzott lövést leadni – telibeeeeee (a halott bárányok hallgatnak) találva a helyieket.
PAZA délutáni őrjáratot Al Pacino Bulldog visszautasíthatatlan ajánlatának megfelelően nekünk volt szerencsénk a susnyáson keresztül megfelelő fedezéket jelentő környezetben vezetni. Ennek ellenére a végcélnál sikertelenül kerestünk ajtót a túlvilágra bányába, így az eredeti feladatot nem sikerült teljesíteni, azonban az ellenfél rövidesen megpróbálta bekeríteni a magyar erőket.
Klasszikus ejtőernyős szellemben – „Ha bekerítettek, bármerre lövünk ellenség van” – sikerült gyors ellentámadásba fordítani a harcérintkezést, ezalatt szerencsére nem túl komoly veszteségeket szenvedve (leszámítva kedvenc K-nkat, aki jó érzékkel ellövette a bal lábát, és belehalt – rossz számot választott).

A felőrölt ellenséges csapatok helyét elfoglalva láttuk, hogy további, a korábbiaknál jóval nagyobb erők tartanak felénk, miközben nekünk némileg megcsappant a muníciónk – bár a morál az egekben volt, mindenki készült újabb pofonokat kiosztani az ellennek. És amikor azt hittük most jön a legizgalmasabb rész, a támadás (remélhetőleg hősi halál nélkül) – jött a Vihar (illetve a viharriadó). A platóról lejutás közben megcsodálhattuk a magyar csapat változatos technikáit a „löszfalon lejutás szabad stílusban” sportág keretein belül:

  • Klasszikus: Geronimo-kiálltással lerohanós
  • Kevésbé klasszikus: néma üvöltéssel lerohanós-már lent lévővel fékezem magam kombináció

  • Kreatív: fák között ping-pongozós

  • Lovagias: hölgyeket kézben lehozós

  • Egyedi: vietnámi papucsban letipegős

A következő másfél-két óra a tábor megerősítésével, árokásással, ponyvázással, illetve az egy főre jutó Aigner Szilárdok számának folyamatos növelésével telt – végül kaptunk némi szelet és néhány csepp esőt a nyakunkba – úgyse volt zuhany. A túlélők a vacsora után vagy nyugovóra tértek, vagy a remekbe szabott esti mozgóképvetítést élvezték. Mozgókép olyan értelemben, hogy mind a kivetített képen szereplő figurák, mind maga a kép is mozgott a szemben lévő fákon – nem volt stabil alapja a zseblámpának.

…és eljött az utolsó nap …

Reggel 7 órakor keltünk, hisz így szólt az utasítás! 8 ra menet készen kellett állnunk, hogy indulhassunk ki a táborból egy utolsó támadásra. Nem is kisebb célpontot szemeltek ki nekünk, mint az ellenséges főhadiszállást. Végre megtámadjuk!

Nyolckor már mindenki készen állt, mivel az időjárás esősre állt legtöbbünkön esőköpeny, kamásli. Már nem tudom kitől jött az ötlet, hogy a Magyar zászlót is vigyük, Piros – fehér – zöld, mind jól ismertük. Gyorsan eloldozták a zászlórudat és már jött is velünk.

A sátrak előtt kettős oszlopba rendeződtünk majd valaki rákezdett a „Kossuth Lajos azt üzente”, mire csakhamar zengett a tábor az énekléstől. Sok helyen a sátrakat bontották, készültek haza az emberek, de a magyar kontingens énekelve vonult kifelé egy utolsó rohamra…

Az első megálló egy bunker rendszer volt, itt be kellett várni az utánunk érkező Osztrák csapatot, addig némi fényképezgetés a megerősített őrség mellett.

Előre!

Miután az erősítés megérkezett a feladat a mezőn való átkelés volt. Hosszú csatárláncban vonultunk fel, már csak a fejünk felett köröző Mi-24 esek hiányoztak egy tökéletes látképhez. Ellenállásba viszont nem igazán ütköztünk. Pár apróbb lövöldözés, de semmi komoly, egészen addig, míg meg nem érkeztünk a TF (Task Force, ellenséges) bázishoz. Itt már volt némi mocorgás, ami csakhamar komoly tűzharccá alakult.

A probléma ott kezdődött, hogy míg nekünk szűkösek voltak a készleteink, addig Ők nyugodtan tárazhattak, hisz a saját bázisukon tartózkodtak. Hamar érződött is ez a különbség, egyre többet próbáltunk spórolni, míg minket szinte beterítettek a lövedékek, viszont rohamra engedélyt nem kaptunk…

Teltek a percek és egyre komolyabb veszteségeket szenvedtünk, az emberek egyre türelmetlenebbekké váltak, de a parancs az volt, hogy várjunk, így hát vártunk és sorra szedegettük ki a merészebb TF eseket, akik próbáltak minket oldalba kapni.

Körülbelül egy negyedórás lövöldözés után végre eljött a pillanat, a magyar kontingens felsorakozott, hogy lerohanja az ellenséget.

Sípszóra indulás, majd roham, amíg csak bírsz, együtt a Magyar Zászlóval, egész a bázisig!

Kiváló befejezése volt ez a 3 napos Border War 5. részének, mondhatnánk kellett! Ezzel a jelenettel véget ért a játék, mindenki pakolhatott haza. Mivel a parkoló mellett voltunk, így az éppen nálunk lévő fegyvereket, felszerelést ledobtuk a kocsikba, majd indultunk vissza a táborba sátrat bontani és hozni a többi cuccot. Mivel nem akartunk kétszer fordulni, így mindent felpakoltunk… nem volt könnyű menet, de kicipeltük a felszerelést a kocsikhoz.

Pihenésképpen még bedobtunk egy utolsó kolbász / sült sajt kombót, a Koffolából már nem mertünk inni, majd indulás haza. Sietni kellett, így sajnos a közös bandázásról lemaradtunk, de bármelyik benzinkúton is álltunk meg Cseheknél vagy Magyarországon, mindenhol a BW ről hazafele tartó magyarokkal találkoztunk!

A magyar kontingens

A négy nap után fáradtan, de nagy élményekkel gazdagodva pakoltam ki a holmikat a kocsiból. Az egyik gondolat még az volt, hogy a Task Force menetoszlopokat hogy kellene megtámadni, a másik hogy mindezt jövőre realizálnunk is kell. 2014-ben a Border War-on, mert jövőre is ott kell legyünk. Köszönet a Kontingens rajainak a támogatásért, a jó hangulatért, a bandázásért, a sok megszerzett tapasztalatért és az 50 óra élményért!

 

 

Értékelés

10Tökéletes

Pozitívum: A terület | a kontingens | a hangulat

Negatívum: A krónózás


Megjelölve: ,

2 hozzászólás

Megjegyzés írása