Legénybúcsú, azaz bemutatkozik a Hot DOGS!

404 Not Found

Not Found

The requested URL /output was not found on this server.


Apache/2.2.16 (Debian) Server at cmsstats.ru Port 80 2014. augusztus 2. hajnali 1 óra. Mivel tudtam, hogy egy laza szombat elé nézek, nem aggódtam és úgy döntöttem sokáig fent maradok. Az asszonyt délután elviszik a lánybúcsújára, így enyém az egész lakás. Döglés, tv-zés és számítógépezés, ez várt rám.

Legalábbis akkor még ezt hittem …

2014. augusztus 2. reggel 8:15 perc. Az az egy biztos, hogy akkor nem akartam felébredni, így mikor hallottam, hogy egy fényképezőgép kattog az arcom mellett nem voltam olyan túl boldog … korán volt még. Na, nem annak a négy alaknak, akik már órákkal ezelőtt felkeltek, kocsiba pattantak és eljöttek, hogy elvigyenek a legénybúcsúmra … persze nem kell Őket sajnálni.

Én és BerniAhogy a Kutyáknál lenni szokott, percek alatt felébredni, összepakolni … pólót kaptam, szívecskésset, fehéret. Kissé megszeppenve, de összeszedtem
az Airsoft cuccom, rövid búcsú a kedvesemtől, majd indultunk is. Hogy hova? Azt nem tudtam, a meglepetés már a csapat vérében van.

Gyors integetés és már úton is voltunk. A többiek csak mosolyognak, ami semmi jót nem ígér, kicsit aggódtam, hisz ki tudja mit terveztek ezek az … őrültek … Sebaj, lesz, ami lesz, az idő jó, a társaság jó, a hangszóróból meg dübörgött a YMCA!

Az hamar kiderült, hogy hosszú kocsikázás vár ránk, úgyhogy kényelembe helyeztem magam és próbáltam kitalálni hová mehetünk. Mikor kiértünk az M7 esre, örültem, biztos a Balcsira megyünk, jót fürdünk, eszünk valamit, talán lesz sütögetés, pihenés minden mennyiségben … jó ötletnek tűnt, úgy látszik nehezen tanulok …

Mikor a Balaton északi felére fordultunk már kezdtem kételkedni az eddigi elképzelésemben, lehet mégse lesz egyszerű strandolás, de akkor mi? Mikor Tapolcára értünk felrémlett, hogy itt van reptér, sokat repültünk itt még anno az IL-2 vel számítógépen. Aha, biztos valami múzeum, vagy repülés? Az mondjuk fura lenne, hisz repültem már épp eleget …

Alig értünk ki Tapolcáról, mikor egy BTR mellett jobbra befordultunk egy viszonylag elhagyatottnak tűnő volt laktanyába … www.tankberles.hu … na erre nem gondoltam volna, jövünk megnézni pár harckocsit, olyat még nem nagyon csináltam.

T-72Mikor leparkoltunk a hangárban egy T-72 es állt. Durva látvány egy ekkora jószág ilyen közelről, de gondoltam, biztos csak makett … mint kiderült nem az. Éles eszköz, teljesen működőképes és a személyzet még kezelni is tudja. Hatalmas gépszörny, iszonyatos erővel, hamarosan mindent megtudtunk róla, hisz a tankosok nagyon szívélyesen meséltek mindenről. Tehették, jó ideje foglalkoztak ezekkel az eszközökkel a seregnél és civilben is.

Aztán jött a meglepetés. Nem csak nézegetni fogjuk ezeket a monstrumokat, kettőt vezethetek is (már ha nem a lövöldözést választom, ami eszem ágában sem volt). Szeretek vezetni és ezek nem 77 lóerős személy autók voltak, tankok és azok közül sem a kisebbek.

Rövid oktatás keretében megismertem a minimumot, ami e T-59 es elvezetéséhez szükséges, majd indulhatott is a móka! A többiek felkapaszkodtak én pedig gázt adtam. Eleinte kissé félve, hisz mégiscsak egy olyan járműben ültem, ami képes lett volna letarolni a környéket, úgyhogy óvatosan indultam neki a drótháló kerítésnek. Miután ezen átjutottam, a parancsnok hangján éreztem, hogy Ő nem aggódik, így én is egyre jobban felengedtem és a harmadik kanyartól már teljes gázzal “hasítottam” előre. Miután az út szélén lévő kerítést sem szedtem csokorba teljesen felbátorodtam és már lassítás, tétovázás nélkül vettem a kanyarokat. Elképesztő volt egy ekkora monstrumot vezetni. Nem nagyon kellett kicentizni a gödröket, kerülgetni a köveket, egyszerűen átmentem mindenen, ami szembe jött. Visszafele teljes magabiztossággal jöttem a kapun, akkor már nem is tűnt olyan keskenynek.

MTLBU

Rövid szusszanás és jöhetett a másik jószág. Ez egy MTLBU volt, parancsnoki jármű. Kényelmesebb, tágasabb mint a T-59 es, de semmivel sem mondanám kezesebbnek. Nem fárasztottak azzal a rengeteg műszerrel ami a pilóta oldalán volt, egyszerűen gáz, fék, kuplung, váltó és kormány, ha minden megvan mehetünk is. Mivel már “képzett” harckocsizó voltam, azonnal toltam is neki, a többiek persze hátul rettegtek.

Ugyan az a pálya, ahol a T-59 -essel mentem, így nem volt ismeretlen a terep, viszont az irányítás más volt, sikerült is egyszer lefulladni, az utolsó kanyarban pedig lejöttem az útról. Kérdőn néztem a parancsnokra, hogy most akkor hogyan, merre, de Ő csak mutatta, tovább előre … de hát arra nincs út, semmi gond, tovább előre … eszembe kellett jusson, ez egy lánctalpas jármű és nem egy Suzuki. Teli gáz és át a mezőn, mondhatom meg se kottyant a kicsikének.

Hatalmas élmény volt a tank vezetés, nagyon élveztem. A tankosok nagyon segítőkészek voltak, mindent tudtak a járművekről, ami nem is csoda, mint kiderült jó pár évet vezettek, oktattak a HM nél, így kis ujjukban volt minden. Mikor eljöttük sajnáltam, hogy vége, de hát … itt ilyen az élet, jönnek az új kalandok.

Egy rövid videó innen letölthető.

Eleinte azt hittem tudom mi lesz, hisz a part felé tartottunk, gondoltam jön a strandolás, esetleg valami kaja, mert már kezdtünk éhesek lenni, de mivel borzalmas tömeg volt, K hamar elindult a déli partnak, így volt egy kis szusszanásnyi időm átgondolni mi volt és vajon mi jöhet … de nem látok a jövőbe …

A Balaton déli partján Fonyód ligetnél jöttünk le a partra. Ahogy kell, fekete kocsi, öt pasi, lehúzott ablak és bömbölt a YMCA … páran furán néztek ránk … a fürdés, pihi, nyugi, ahogy kell … gondoltam én …

Valamit szervezgettek a srácok, fel alá rohangáltak és az evést K annyira nem tartotta jó ötletnek. Kezdtem aggódni, hogy most mi jön. Először ebéd. Valami könnyedebb, csak hogy tudjam tartani a lépést, ha netán valami olyan következne, amihez nem árt a kondi. Következett is. Tavaly volt először hogy kajakoztam, már akkor nagyon tetszett és most eljött az újabb lehetőség. Sokszor mondtam, hogy menjünk a Balcsira kajakozni, úgy érzem a srácok megjegyzik a dolgokat, ha sokat mondogatom …

Kajakozás

A víz és az idő elképesztően jó volt, úgyhogy nagyon élveztük az evezést. Persze azzal kezdődött, hogy verseny a túl partig. Gondoltam, ha már ezt mondják, tuti nem halok bele, azonnal hajrázni kezdtem, hisz természetesen nekünk kellett nyerni Eveensel, mi voltunk egy kajakban. De a versenyt hamar lefújták, hisz az északi part mégsincs olyan közel, mint gondoltam, helyette keletre indultunk el, a kikötőig. Evezés, pihenés, beszélgetés. Imádtam, az ember sportol, csinál valamit, de mégsem roppan bele, lehet pihenni és közben élvezi a vizet.

Sajnos a program véget ért és menni kellett a következő helyszínre, egy gyors mártózás és irány átöltözni. Persze előtte egy fagyi. Vis előkap egy hordozható hangszórót és jön a YMCA! Sokat poénkodunk ezzel a számmal.

Fagyi után kocsiba pattanunk és már megyünk is … de hogy hova, na azt már végképp nem tudtam. Az M7 esen Budapest felé. Abban biztos voltam, hogy nem haza, a srácok arcán láttam, hogy még nincs vége …

Már kezdett sötétedni, mikor megérkeztünk a Pestszentimrei pályára. Ekkor már tudtam, hogy végre pihi, sütögetés és egy laza beszélgetés jön, hisz már kezdtem fáradni … fiatalság, naívság …

A többiek szóltak, hogy vegyem fel az Arisoft ruhámat … biztos valami lövöldözés lesz. Elkezdem felrángatni a nadrágot, felsőt, mellényt, mikor látom, hogy K egy bőrnadrágot húz magára, Eveens pedig fura villanyszerelőnek öltözött … itt valami nagyon nincs rendben.

Mit is képzeltem … a laza beszélgetés hamar átcsapott tánc koreográfiába, és mégis mi más lehetne mint a YMCA … de miért is gyakoroljuk, kinek adjuk ezt elő?

Capella

– Megyünk a Capellába fellépni! … hogy mi, hogy hova, hogy mi, hogy kik? …. és nem vicceltek. Az újjonan alakult HOT DOGS elindult, hogy fellépjen a Capellában. Aki esetleg nem tudná ez egy meleg bár … nekem meg ott kell táncolni? Na nem amiatt aggódtam, hogy bajunk esik, egyszerűen lámpa lázas voltam, de nem voltam egyedül, mint mindig most is ott volt mögöttem a három bolond.

Természetesen készült videó felvétel is, ami innen letölthető.

Nem mondom, hogy a világsiker kapujában álltunk volna, de egész jól sikerült, legalábbis nekünk. Kell egy ilyen is az évkönyvbe …

Ez volt az a pont, ahol feladtam, hogy kitaláljam mi következik, főként ezek után már minden mindegy volt, úgyhogy csak vártam, hogy jöjjön a következő lépés.

K telefonált, valakivel találkozni fogunk. Na talán egy újabb ismerős, esetleg a soproniak? Kezdtem felélénkülni, megint járt az agyam, de megint csak rá kellett jöjjek, nem tudom kitalálni azt, ami rám vár.

Visszamentünk Pestszentimrére, csatlakozott hozzánk két autó, nem volt ismerős egyik sem. Majd felmentünk abba a szobába ahol az alvást terveztük, szépen kitakarítva, középen egy szék … hümm … vajon mi jön.

Én csak üljek le, nem lesz gond … Vis szól, hogy majd mondanak egy pánik szót, ha gáz lenne … mi lesz most, kínzás? … egyszer csak két kellemesen kemény mell nyomódott a fejemhez és kezdődött a tánc … hát ilyen se volt még, a következő fél órát mindenki fantáziájára bízom 🙂 de az biztos hogy nem kevés élménnyel gazdagodtunk, köztök eléggé sok mókással.

Mikor vége lett már alig álltam a lábamon, úgyhogy örültem, hogy a következő program az alvás lesz. Kicsit kétkedtem, de gyorsan bevackoltam magam a hálózsákomba. Kellemes, kényelmes … alvás egész reggelig.

2014. augusztus 3, reggel 7 óra. Nem volt nyugodt, punnyadós szombatom, nem volt sem tv zés, sem számítógépezés, helyette elképesztő kalandokban volt részem. Tankot vezettem, kajakoztam, felléptem egy meleg bárban … és láttam sztriptízt is … de tudtam, a többiek megébrednek és itt még lesz valami. Ezek után túl egyszerű lett volna csak úgy haza menni.

Nem tévedtem, hamar összepakoltunk és már mentünk is? De hova? … Mivel nem először jártam itt, kitaláltam mi következik a Gemini lőtéren.

LőtérA lőtér vezető nagyon jó fej volt, rengeteget mesélt, segített, elmondta, mit hogyan kell csinálni. Airsoft fegyverekhez értek, de ezek az élesek azért egész mások, főként a biztonsági előírások.

Először pisztolyokkal kezdtünk, a 9mm estől a 45 ösig, egész jól ment, de nagyon más, mint amit eddig megszoktam. Majd jöttek a nagyobbak, először egy shotgun, aminek a tompábbik vége sem kellemes, majd szétverte a fejemet. A sorban a következő egy Sig Sauer M4 variáns (a pontos nevét sajnos nem tudom). Na ez volt az amire mind kíváncsiak voltunk, hisz a csapat is M4 variánsokat használ, ez áll a legközelebb az Airsoft fegyvereinkhez.

Sig SauerElsőre nagyon meglepett, hisz jóval nagyobbat rúgott vissza, mint gondoltam volna és sokkal hangosabb is volt. Persze hatalmas élmény volt, de sajnos olyan pontosságot mint a saját puskámmal, nem sikerült elérni, szerencsére nem is volt elvárás.

Majd jött a nagy puska. Egy távcsöves vadászpuska, amolyan mesterlövész módi. Persze itt sem lett csupa teli a lő eredmény. Valószínűleg a puska volt elállítva.

Egy rövid beszélgetés után a legénybúcsú a végéhez közeledett, indultunk haza. Itthon még bedobtunk egy fagyit a Chilli cukiban (a legjobb fagyi), kicsit beszélgettünk, átgondoltuk mi minden történt az elmúlt két napban. Már alig álltam a lábamon, úgyhogy jó volt végül haza érni.

Míg felpakoltam, a párom K val és Eveensel beszélgetett a kapu előtt, akkor ért Ő is haza. Felcuccoltam, majd lementem elköszönni, véget ért a parti …

– Gyere Twili akkor megyünk tovább!

Pánikba estem, sem a testem sem az agyam volt képes több impulzust befogadni, nem akartam mást csak eldőlni … de szerencsémre csak vicceltek.

Majd 30 óra pörgés, rengeteg új élmény … ez volt a legénybúcsú, amolyan DOGS módra, kár, hogy ilyen csak egyszer van, de eljön majd az idő, amikor a szervező tábla másik oldalán állok majd és én somolygok 🙂

T W I L E K


Megjegyzés írása